Most induló sorozatunkban, Pécs testvérvárosait járjuk körbe.
Eszék
Eszék - az egykori magyar város, ma Horvátország része - szebb napokat élt meg, de így is gyönyörű! Eszék (horvátul Osijek, németül Essegg, latinul Mursa) , Beremendtől 41 kilométerre, a Dráva partján terül el. Szerintem minden várost feldob a vízpart, Eszék Dráva partja is nagyon hangulatos, de ami igazán gyönyörű az az óváros. Ismerd meg Eszéket, az ősi magyar várost!
Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy Eszék lakosságában már Trianon előtt is a Horvátok voltak túlsúlyban. 1910-ben 31 388 lakosából 12 625 horvát, 11 269 német, 3 729 magyar, 2 889 szerb, 432 cseh, 155 szlovén és 105 szlovák volt.
Ma ez a helyzet (természetesen) még inkább eltolódott: 2002-ben 114 616 lakosából 99 234 horvát, 8.767 szerb, 1 154 magyar, 480 albán, 211 bosnyák, 169 szlovén, 124 cigány, 39 cseh volt. Ennek ellenére sok magyar szó hallatszik Eszéken, ajánlhatok egy éttermet is, amelyet magyarok visznek. Az óvárosban természetesen nagyon erősek a Monarchia nyomai. Sajnos a Délszláv háborúé is… A gyönyörű ódon falakon még mindig meglátszanak a lövések nyomai, sőt ez a város életére is nagy hatással volt. A korábban szépen fejlődő Eszék ma nem tartozik a kiemelkedően prosperáló városok közé. Új negyede leginkább Miskolcra emlékeztet… De az óváros!!!
Eszék nevezetességei:
Szent Péter és Pál római katolikus nagytemplom: Eszék egyik jelképe a vörös téglás neogótikus épület, amelyet egyetlen Eszékre látogató turista sem hagyhat ki. A katedrális építtetője Josip Juraj Strossmayer püspök volt.
Eszéki Vár:
A vár maga valóban csodálatos és hatalmas. A Dráva partjáról pompázatos látványt nyújt, érdemes körbesétálnunk. A vár mellé kihelyezett ágyúsor nagyon jó fotótéma, a bástyán lobogó zászlóval együtt. A bástyákra fel lehet mászni és meg lehet csodálni a Drávát felülről valamint az óváros egy részét. Eszék ostroma 1849. február 14-én az 1848–49-es forradalom és szabadságharc magyar részről legsúlyosabb veszteségekkel járó ostroma volt, melynek során az erőddel három zászlóaljnyi (kb. 4500 főnyi) gyalogságot és számos löveget vesztett. A vár elhelyezkedéséből adódóan nem játszott később sem komolyabb szerepet a szabadságharc hadműveleteiben, de kardcsapás nélküli feladása súlyosan érintette a magyar hadvezetést a téli hadjárat egyik legnehezebb szakaszában.
Kolozsvár
Erdély történelmi központja és legjelentősebb városa. Az egykori Kolozs vármegye, ma Kolozs megye székhelye. A 2011-es népszámlálási adatok szerint Bukarest után Románia második legnépesebb városa volt. Az Európai Unió 96. legnépesebb városa. Két színházával, két operájával, tizenegy felsőfokú oktatási intézményével és számos középiskolájával az ország fontos kulturális központja.
Egyike volt annak a hét erődített városnak, amelyekről Erdély német nevét (Siebenbürgen) kapta.
Híres ezen kívül Mátyás király és Bocskai István fejedelem szülővárosaként, illetve az unitárius vallás bölcsőjeként. Számos műemléke közül a legnevezetesebbek a Szent Mihály-templom, előtte Fadrusz János Mátyás szobrával, a Farkas utcai református templom, illetve a Bánffy-palota.
Kolozsvár nevezetességei:
Kolozsmonostori apátság:
A kolozsmonostori apátság Kolozsvár középkori műemléke, a gyulafehérvári püspökség mellett a katolikus egyház egyik legkorábbi és legjelentősebb intézménye, mely egyben kiemelkedő jelentőségű a középkori erdélyi művelődéstörténet szempontjából is.
Kolozsmonostor a várossal határos település volt, majd a városi tanács 1894-ben hozott rendelete 1895. január 1-jei hatállyal Kolozsvárhoz csatolta; ma a város nyugati részén helyezkedik el. Az apátság maradványai a Nagyváradra vezető út mentén jobb oldalt, a kora középkori földvár védőgyűrűjének belsejében találhatóak; ma panelházaktól körülvéve áll, egy 1987–88-ban épített felüljáró mellett.
Mátyás király emlékműve:
A Mátyás király emlékmű Fadrusz János leghíresebb alkotása, pályájának csúcspontja és megkoronázása. Az emlékmű ma is uralja Kolozsvár főterét, ahol a magyar többségét elveszített város egyik jelképévé vált. A szobor fölavatásától máig (bár egyre csökkenő mértékben) a románok és magyarok közötti nemzeti–etnikai gyűlölet és harc szimbolikus tárgya maradt. Az ikonográfiájával Mátyás, a hódító magyar király alakját hangsúlyozó emlékmű és a körülötte zajló többéves ünnepségsorozat üzenetét a magyarországi román nemzeti értelmiség a magyarral párhuzamosan értelmezte és különösen a Mátyás előtt hódoló moldvai zászlót fogadta arculcsapásként, mert 1467-ben III. István moldvai fejedelem (?tefan cel Mare) a moldvabányai csatában legyőzte Mátyás seregét.
Arad
A település ősidők óta fontos átkelő és vásárhely volt. Várát 1132-ben említik először.
Ez nem azonos a mai várral, hanem a mai várostól 7 km-re keletre feküdt. Itt végeztette ki 1131-ben II. Béla szerb felesége a férje megvakításában bűnös 68 főurat. 1135-ben II. Béla társaskáptalant alapított itt. A várost 1241-ben és 1285-ben a tatárok elpusztították, de a vár ellenállt a támadásnak.
A honvédsereg a várost 1849. június 28-án foglalta el. 1849. augusztus 17-én Damjanich János feladta a várat. Itt végezték ki 1849. október 6-án az aradi vértanúkat. A helyet 1881-ben kőobeliszkkel jelölték meg. A vértanúk városközpontban állt emlékművét, Zala (Mayer) György Szabadság szobrát 1922-ben a románok ledöntötték, és csak 2004-ben állították fel újra.
Az aradi vár mellett a kivégzés helyszínén áll a vértanúk 1881-ben felállított emlékoszlopa, amely alatt sírjuk is van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése