2014. szeptember 24., szerda

A Mecsek lábánál születő dalokról (Vol 1.)

Kedves Blogolvasók!

Pécset oly könnyűszerrel nevezhetnénk a zene városának, mint ahogy a kultúra városaként emlegetjük. Vannak olyanok, akik vicceskedve az itt bányászott urán kedvező mellékhatásának vélik, mások a mediterrán klíma kedvező hatásának tulajdonítják azt a különleges, kreatív művészeti vénát, ami a Pécsiekben lakozik. Ezúttal a zene világa felé kalandozunk el, e héten két csokorba fűzve mutatjuk be városunk öt veterán, s - a hét vége felé - öt ifjú, trónkövetelő zenészcsapatát. 


Pannon Filharmonikusok


A Pannon Filharmonikusok pécsi székhellyel rendelkező szimfonikus zenekar, amely 200 éves múltra tekinthet vissza. Az 1811-ben alapított, és 1984-ben intézményesült hivatásos zenekar a Pécsi konferencia- és koncertközpontban székel, az épület 2010-es átadása óta.
A 73 fős Pannon Filharmonikusok hangversenyzenekar építkező szakmai munkájának eredményeit mind a nemzetközi, mind a hazai zenekritika elismeri. Rendszeresen vendégszerepelt a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, olyan neves magyar és külföldi vendégművészekkel dolgozott együtt, mint Rost Andrea, Kocsis Zoltán és Makszim Vengerov. Megújulását követően számos rangos nemzetközi meghívásnak felelt meg, többek között fellépett a Bécsi Filharmonikusok bérletsorozatában a bécsi Konzerthausban, a 23. Zágrábi Kortárszenei Biennálén és 2006-ban Bécsben, az 1956-os megemlékezések záróhangversenyét adta aStephansdomban. 2007 januárjában az Európa kulturális fővárosa Pécs2010 program nagykövete lett.




30Y

A 30Y 2000-ben alapított öttagú pécsi alternatív rockegyüttes. Zenéjükre a Nirvana és a Red Hot Chili Peppers mellett egyértelműen nagy hatással volt a Rage Against the Machine, a Pearl Jam, a Muse, a Radiohead és a Blur, de kalandozó hangzásvilágukban felfedezhető a Queens of the Stone Age.től kezdve a U2-n és a Depeche Mode-on át a Cardigans-is szinte minden kísérletező hajlamú, ezredforduló környéki zenekar lenyomata. Ők maguk a 30Y sarokpontjának az 1990-es évek amerikai zenekarainak életérzését tartják. Pályájuk korai szakaszában jelentős szakmai támogatást kaptak a szintén pécsi Kispál és a Borztól. 


Kispál és a borz


Kispál és a Borzot 1987-ben Bräutigam Gábor, Ózdi Rezső, Kispál András és Lovasi András alapította. Első fellépésük a Szenes klubban volt 1987. december 10-én. 1989-ben kiadták első demójukat Tökéletes helyettes címmel, majd megjelentették első albumukat is Naphoz Holddal néven. Az együttes tagjai az évek alatt sokat cserélődtek. Többször volt doboscsere: Bräutigam Gábort Tóth (Csülök) Zoltán váltotta, őt pedig 2002 nyarán Michael Zwecker. 1996-ig trióként játszott, ekkor csatlakozott hozzájuk Dióssy Ákos. 2006 nyarán Michael Zwecker elhagyta az együttest, helyére Bóra Áron került, de mintegy egyévnyi játék után ő is elhagyta a zenekart. Legújabb dobosuk a 2007 telén "beavatott" Mihalik Ábel. Gyakran vendégművészekkel léptek fel, például a Pál Utcai Fiúk énekesével, Leskovics Gáborral. 2006 szeptemberében a Sláger rádió és az [origo] által indított Álomsláger című szavazáson, melynek célja „minden idők kedvenc magyar slágerének” a kiválasztása volt, az együttes dala, a Ha az életben a 3. helyezett lett.



Vivat Bacchus

A mindig vidám hangulatot teremtő Vivat Bacchus a kulturált borfogyasztás és a mulatozás igéjét saját szerzeményű bordalokba öntve lépett be a köztudatba. 2001-ben alakult együttesünk az évek során bejárta Európát és a világot, hozzájárulva ezzel a magyar bor jó hírének, nemzetközi elismertségének tovább erősödéséhez. Repertoárunkban fölfedezhető a népi folklóron kívül sok más stílusirányzat is, mint például jazz, blues vagy rock and roll,- mint bordal! Ez pedig azért lehetséges, mert dalaink túlnyomó része saját szerzemény. Esetenként híres magyar költõk megzenésített boros versei, de főleg saját versek, mesék kerülnek megzenésítésre, hogy a mindenkori nagyérdemű egy új, egészen egyedi és sajátos stílusban megírt dallamvilágba csöppenve kóstolhasson bele a magyar bordal pártatlanul fűszerezett világába.






Szélkiáltó

A Szélkiáltó pécsi zenekar, mely 1974 óta létezik. Nevük József Attila ´Szélkiáltó madár´ című verséből ered. A magyar és a világirodalom kortárs verseit éneklik saját zenéjük mellé, mely népzenei és klasszikus hatású. Kiemelt ügyüknek tartják a Pécsett élt és élő költők – Janus Pannonius, Csorba Győző, Pákolitz István, Pál József, Galambosi László, Bertók László – műveinek bemutatását a közönségnek. Három Szélkiáltó lemez jelent meg és hat CD lemez.1983-ban saját kategóriájukban megnyerték a Ki mit tud? döntőjét. Ezután a Magyar Televízió több önálló filmet és sorozatot forgatott velük.  A pécsi Bóbita Bábszínház több előadásához készítettek kísérőzenét. 1999-ben Pécs városától megkapták a Pro Communitate-díjat, 2000-ben Kígyós Sándor díjjal, 2004-ben pedig a Magyar Kultúra Napján pedig Csokonai-díjjal tüntették ki őket


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése